Miért van szükségünk megfelelő önismeretre?
2011. július 18. hétfő Kategória: Önismeret
Mostanában egyre több helyről halljuk:
… Ismerd meg önmagad! … Önismereti tréning indul… Letölthető önismereti tanácsok… Jelentkezz az önismereti csoportba! … Önismereti tábor júliusban… Önismereti teszt, csak néhány kattintás… stb.
Lássuk, mi is az önismeret és miért olyan fontos a számunkra!
Önismereten általában azt értjük, hogy az embernek reális képe van saját személyiségének összetevőiről, határairól, lehetőségeiről. Ismeri viselkedésének mozgatórugóit, azok hátterét, legfőbb motiválóit. Megfelelően képes megítélni az emberi kapcsolatokban játszott szerepét és azokra gyakorolt hatását.
Ahhoz, hogy a világban hatékonyan és sikeresen tudjunk működni, elengedhetetlen, hogy megfelelő önismerettel rendelkezzünk.
- Hogyan aknázhatnánk ki a képességeinkben rejlő lehetőségeket, ha nem ismerjük azokat?
- Hogyan tudnánk reális célokat kitűzni magunk elé, ha nem ismerjük saját határainkat?
- Hogyan tudnánk folyamatosan előrehaladni a célok eléréséhez vezető úton, ha nem ismerjük azokat a motívumokat, amelyek erőt adnak és lelkesítenek, melyek segítségével elegendő lendülethez és energiához juthatunk a továbbhaladáshoz?
- Hogyan tudnánk együttműködni embertársainkkal, ha nem ismerjük azt, milyen hatással vagyunk másokra, illetve, hogyan tudunk úgy kapcsolatot tartani környezetünkkel, hogy az mindannyiunk javát szolgálja?
Honnan tudhatjuk meg, hogy milyenek vagyunk? Hogyan lehet szert tenni megfelelő önismeretre?
Önismeretünk részben a környezet visszajelzései, részben saját tapasztalatok alapján alakul ki.
Az újszülött sem magáról, sem a világról nem rendelkezik ismeretekkel. Mindezt apránként gyűjti össze, amíg felnő. Eleinte a szűk környezet, elsősorban az anya, illetve a családtagok visszajelzései a mérvadóak.
Később belépnek a körbe a távolabbi rokonok, a mindennapi ismerősök, illetve a közösségbe való bekerüléssel (bölcsőde, óvoda, iskola), a visszajelzések tekintetében egyre fontosabb szerepet kapnak a saját korcsoportba tartozók, illetve a pedagógusok.
A folyamatnak azonban koránt sincs vége az iskolás kor befejezésével.
Önismeretünk egész életünkben folyamatosan alakul, finomodik azáltal, hogy egyre több területen tudjuk kipróbálni magunkat és egyre több emberrel kerülünk kapcsolatba, akik mind-mind valamiféle visszajelzést adnak nekünk a megjelenésünkről, viselkedésünkről, reakcióinkról egyaránt.
Ha kellő nyitottsággal fogadjuk a visszajelzéseket, ha kellő odafigyelést tanúsítunk saját reakcióink iránt, akkor életünk minden mozzanata a reálisabb önismerete felé visz.
Ha azonban nem figyelünk a jelzésekre, előfordulhat, hogy a bennünk élő kép túlságosa eltér attól, ahogyan mások látnak minket, sőt a valóságtól is.
Az önismeret egyszerű és viszonylag széles körben ismert modelljét Joseph Luft és Harry Ingham pszichológusok publikálták 1955-ben. A modell elnevezését saját keresztnevük kezdőbetűiből alkották meg, így lett Johari-ablak
A Johari-ablak
A modell szerint a személyiségünket meghatározó tulajdonságaink és viselkedési mintáink négy fő csoportot alkotnak.
Két fő nézőpontból vizsgálódunk:„Én”: én ismerem – én nem ismerem
„Mások”: mások ismerik – mások nem ismerik
Ilyen módon az „ablak” négy területre oszlik:
„Nyílt” – én is ismerem, mások is ismerik
A személyiségnek ezt a részét „nyilvános énnek” is nevezik. Azok a képességek, tulajdonságok, viselkedésminták tartoznak ide, amelyek mind a személy, mind a környezete számára ismertek. Ide sorolhatjuk például a külső tulajdonságokat és azokat a jellemzőket, melyek bárki számára könnyen megfigyelhetők.
„Vak” – én nem ismerem, de mások ismerik
Ezen a területen azok a jellemzők találhatók, amelyek az egyén előtt rejtettek, de a külső szemlélő könnyedén megfigyelheti. Ilyen tulajdonságok lehetnek például a járás jellegzetességei, a gesztusaink vagy a viselkedésben a túlzottan harsány vagy nagyképű megnyilvánulások. Ezek olyan tulajdonságok, amelyekről a személy általában nem tud. Ha mégis fölhívja rá valaki a figyelmét, legtöbbször tiltakozni kezd, el sem akarja neki hinni.
„Rejtett” – csak én ismerem, mások nem ismerik
Itt lapulnak azok a tulajdonságok, amelyeknek a személy tudatában van, de nem szívesen szembesül velük, nem büszke rájuk, ezért igyekszik azokat mások elől elrejteni. Itt bujkálnak a rossz szokásaink (amit lehetőleg eltitkolunk és csak akkor engedünk a csábításnak, ha egyedül vagyunk, pl. alkoholizmus kezdeti stádiuma), illetve azok az indulatok, belső érzelmi megnyilvánulások, amelyeket a környezettel való jó viszony megőrzése érdekében nem engedünk szabadon.
„Ismeretlen” – én sem és mások sem ismerik
Mindannyiunk számára vannak olyan helyzetek, amelyeket még nem volt alkalmunk kipróbálni (pl. speciális, különleges vagy veszélyhelyzetek). Az ilyen helyzetekben előbukkanó képességek, reakciók azonban rejtve vannak mind az egyén, mind a környezet elől és tudatosan nincs is rá befolyásunk mindaddig, amíg bele nem kerülünk az adott helyzetbe, ahol azután napvilágra kerül minden.
Az egyes területek egymáshoz viszonyított mérete életünk során folyamatosan változik.
Születésünkkor a „Nyílt” terület még üres, szinte a tejes ablakot az „Ismeretlen” rész foglalja el.
Ahogy egyre több ismeretanyagot gyűjtünk be a tevékenységeink során, saját tapasztalás, illetve a környezet visszajelzései alapján, úgy növekszik az ismert terület mérete mind a személy, mind a környezet szemszögéből, azaz folyamatosan csökken az „Ismeretlen” terület, míg a másik három rész folyamatosan növekszik.
Hogy magabiztosan és hatékonyan tudjunk működni szerető és támogató személyek gyűrűjében, ehhez arra van szükség, hogy a „rejtett” rész titkait minél nagyobb részben felszámoljuk, a „vak” terület tartalmával pedig minél jobban megismerkedjünk.
Ha az „ismeretlen” rész túl nagy, mert például túlzott óvatosság miatt félünk a váratlan vagy kevésbé átlátható helyzetektől, kapcsolatoktól, akkor ez is gátja lehet a hatékony és kiegyensúlyozott működésnek.
Természetesen, ha szinte mindent tudunk magunkról és mások számára is „nyitott könyv”-ként működünk, ez még nem jelenti azt, hogy hatékonyak és sikeresek is vagyunk. Ehhez még más összetevőkre is szükség van, amelyekre itt nem térünk ki.
Foglaljuk össze, hogyan tehetünk szert tehát minél jobb önismeretre?
A legfontosabb forrás a környezetünk, azaz a többi ember visszajelzései.
Nyilván való, hogy nem azonos nyomatéka van a számunkra fontos személyek és a futó ismeretségi körbe tartozók, illetve az általunk kevésbé tolerált idegenek visszajelzéseinek. Ne csak a szavakkal megfogalmazott üzenetekre figyeljünk, hanem a metakommunikációra is (gesztusok, hanglejtés, tekintet, arckifejezés, stb.).
Fontos, hogy ezeket a jelzéseket a küldő szándékainak megfelelően értelmezzük. Ezt nehezíti, hogy a saját érzelmeink szűrőjén keresztül történik az értelmezés és az információk fontosságának besorolása is.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy csupán azokat az adatokat engedjük érvényesülni, amik megerősítik a bennünk élő képet, míg azokat, amelyek ennek ellentmondanak, egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk.
A velünk szemben tanúsított túlzott őszinteség, ha nem megfelelően van „csomagolva”, gyakran nem önismereti folyamatot indít el, hanem erős ellenállást, védekezést, dacot vált ki.
Hatékony eszköz lehet még önmagunk megfigyelése is.
Ez azonban nagyfokú racionalitást, az érzelmek háttérbeszorításának képességét igényli. Gyakran nehezen tudjuk ezt kivitelezni, hiszen egy váratlan helyzetben épp elég bajunk adódik a megoldás megtalálásával, nem biztos, hogy jut elegendő figyelem saját reakcióink monitorozására is.
Ezt a módszert könnyebb a visszatérő helyzetekben történő reakciók vizsgálatára alkalmazni. Ilyenkor célszerű akár feljegyzéseket is készíteni, hogy később összegezhessük saját tapasztalatainkat.
Mint tudjuk, sokféle lehetőség van arra, hogy jobb önismeretre tegyünk szert.
Tréningek, tesztek, táborok kínálkoznak. Ezek többnyire időigényes módszerek, amelyek bár sokszor nagyon eredményesek, de könnyű elodázni azzal, hogy rohanó világunkban erre nincs időnk.
Talán nem mindenki gondol rá, de kézírásunk egyaránt magán viseli a „nyilvános”, a „vak”, a „rejtett” és egy kicsit még az „ismeretlen” ablakban található képességek, tulajdonságok és a lehetséges reakciók lenyomatait is. Ha szeretnénk ezen tartalmakkal megismerkedni, segítségül hívhatjuk akár a grafológiát is. Csupán annyi időt kell rászánni, amíg elkészül a szükséges írásminta, a többi már a grafológus dolga.
Szeretné máris megismerni a személyiségében rejtőző tartalmakat?
Önnek melyik „ablaka” a legnagyobb? Írja meg érzéseit, gondolatait!
Feliratkozás
Kövesse a hozzászólásokat RSS-en. Iratkozzon föl erre: Miért van szükségünk megfelelő önismeretre?