Miről árulkodik az aláírás?

2011. február 8. kedd Kategória: Munkahelyi grafológia, Önismeret

Mindannyian használjuk aláírásunkat. Nem kell gondolkodni rajta, ez az, amit valóban „álmunkból fölkeltve is”, bárhol, bármikor elő tudunk húzni agyunk megfelelő szegletéből. Az írással még csak ismerkedő kisgyermek számára is a legnagyobb boldogság, amikor végre le tudja írni a saját nevét.
Ezt gyakoroljuk a leggyakrabban. Aláírunk a postás listájára, a receptre a patikában, a gyerek ellenőrzőjébe, a szerelő papírjára, a bankban, … és persze a munkahelyen, foglalkozástól függően, akár naponta többször is.
 
Ugye Önnek is megakad a szeme olykor mások aláírásán? Különösen, ha az nagyobb, erőteljesebb, vagy éppen túl kicsi vagy túl halvány, esetleg díszesebb vagy éppen túl egyszerű, érdekes formákat tartalmaz vagy teljességgel olvashatatlan, és még sorolhatnám…
 
Bizony, még a laikus szem számára is információkat hordoz az aláírás. Hát még annak, aki pontosan tudja az egyes változatok mögött húzódó jelentést is. Azonban a grafológus számára is csak akkor árulkodik igazán, ha az illető normál kézírása is mellette van.
 
 

Mi is az aláírás?

 
Egyrészt, ránk jellemző írásunk leginkább begyakorolt változata. Olyan jel, ami mindannyiunkat egyértelműen azonosít. Ha valamilyen dokumentumot aláírunk, ezzel tanúsítjuk, hogy igen, ismerjük a tartalmát. Esetleg helyzettől függően, bizonyítja azt is, hogy a mi gondolatainkat, a mi utasításainkat, a mi akaratunkat tartalmazza az írás, amely alá odaírtuk a nevünket.
 
Másrészt, kicsit olyan, mint egy fénykép rólunk. Méghozzá nem csak úgy, egy akármilyen fénykép, hanem egy jól beállított, profi fotós által megkonstruált fénykép, melyet a végén még retusálnak is. Vagyis, biztosan az előnyösebb profilunkról készül és a szeplőket, ráncokat, kisebb szépséghibákat, amiket el lehet rejteni, egyszerűen eltüntetjük a képről, hogy minél kedvezőbb színben tüntessen föl bennünket a szemlélő számára.
Ez az a fénykép, amit nem a magunk örömére, készítünk, hanem azért, hogy ez alapján mások megismerhessenek. Az pedig alapvető emberi tulajdonságunk, hogy igyekszünk a számunkra még ismeretlen embertársunkban, már az első találkozáskor, jó benyomást kelteni.
Így vagyunk az aláírásunkkal is. Magunk örömére ritkán szoktunk aláírogatni papírokat. Mások viszont ezzel az írásunkkal találkoznak először, ezért ez olyan, amilyen képet másoknak szeretnénk mutatni magunkról. Benne vagyunk, de egy kicsit jobbnak, szebbnek, erősebbnek, nagyobbnak igyekszünk látszani. Természetesen ez sem mindenkire igaz, vannak, akik jól érzik magukat úgy, ahogy vannak, és nem akarnak se többnek, se kevesebbnek mutatkozni mások előtt sem.
 
Sokan, már a kamaszkorba lépve elkezdenek valami egyedi, mutatós, esetleg föltűnő, vagy éppen nyomatékosabb aláírást kreálni maguknak, amit később, apránként továbbfejlesztve, alakítva egészen magukévá tesznek.
 

Miről mesél az aláírás?

 
Lássuk először is, hogy milyen fajtái lehetnek:
 
Keresztnév vagy becenév (barátnak, rokonnak szóló levélen):
Ez leginkább a címzetthez fűződő viszonyról mesél. Fontos a szöveghez képesti elhelyezkedése (közeli a kapcsolat vagy távolságtartó), mérete, olvashatósága.
 
Szignó (rövidített aláírás változat):
Szokták kézjegyként, is emlegetni. Leginkább akkor használjuk, ha csupán annak jelzése, hogy igen, láttam az eseményt, tranzakciót. Csak az tudja értelmezni, aki ismeri az adott rövidítést.
 
Teljes névaláírás: ezt alkalmazzuk a hivatalos helyeken, ahol ez azonosítja, hitelesíti a szöveget vagy éppen bennünket (pl. bankban).
 

A legtöbbet a teljes névaláírás mond el rólunk. Ilyenkor az aláírás egyes részeinek írásmódja, illetve ezek egymáshoz viszonyított eltérései is jelentést hordoznak.

 
Nézzük, miből is áll egy aláírás:
 
  • Titulus: (dr. prof. id. ifj. özv. vitéz stb)
Már annak is jelentése van, hogy valaki (akinek van) kiírja-e vagy sem… és, ha kiírja, milyen hangsúlyt kap.  Aki nagyobbra, erőteljesebbre írja, mint a többi részt, az ő számára bizonyára nagy jelentősége van az elért eredménynek, az örökölt címnek.
 
  • Vezetéknév:
Két féle jelentést is hordoz. Egyrészt utal a közéleti szerepre, a munkahely fontosságára, másrészt utalhat a családon belül az apához való viszonyra is, hiszen általában tőle kapjuk ezt a nevünket (magyar viszonylatban!).
 
  • Keresztnév:
A magánéleti, személyes, családi szerephez való hozzáállásunkról árulkodik, hogy mennyire fontos ez a terület nekünk.
A két név viszonya azt is megmutatja, hogy életünkben mennyire van egyensúlyban a magánélet és a munka területe, illetve, melyik kap nagyobb hangsúlyt, több odafigyelést.
 
  • Paráf: (minden, ami nem a konkrét aláíráshoz tartozik: aláhúzás, keret, pont a név után, stb.)
Sokszor ennek segítségével tesszük nyomatékosabbá, nagyobbá, figyelemfölkeltővé az aláírást. Leginkább valamiféle ki nem elégített vágy hirdetése ez.
Az aláhúzás, fontosságot jelöl. A keret, védelmet nyújt. A név után tett pont, véglegességet sugall. A méretet növelő díszítések nagyságunkat növelik, egyben figyelemfölkeltőek is.
 
Ha valaki határozott vonallal, erős nyomatékkal ír alá, ez erőt, magabiztosságot sugall, de lehet, hogy egyszerű erőfitogtatás.
A nagyméretű, kacskaringós vonalakkal dúsított aláírás utalhat hatalomvágyra, nagy energiákra, önbizalomra, de az is lehet, hogy csupán az ilyen irányú vágynak a megnyilvánulása. Esetleg éppen az erőtlenség leplezése.
 
Fontos még megemlíteni az olvashatóság jelentését. Ha egy aláírás olvasható, ez általában arra utal, hogy írója felelősségvállaló ember, olyan, akinek nem kell elrejtőznie, aki nevével is bátran vállalja tetteit.
Ám, ha egy aláírás nehezen, vagy szinte egyáltalán nem olvasható, ennek egy igen egyszerű magyarázata lehet az is, hogy az illetőnek naponta talán százszor is alá kell írnia a nevét, így a formák áldozatul estek az egyszerűsítési és gyorsasági elvárásoknak.
 
Ha Ön most arra készülne, hogy messzemenő következtetéseket vonjon le ismerősei, netán üzleti partnerei aláírásából, ha nincs birtokában kellő ismeretanyag erre vonatkozóan, arra kérem, NE TEGYE!
 
Az aláírás önmagában nagyon megtévesztő lehet, éppen amiatt, hogy ez az írásunk általában, úgymond kozmetikázott…., de még az is lehet, hogy nem az. Ám ezt nem tudhatjuk biztosan.
Az aláírás sok dologról tud árulkodni, de leginkább csak akkor, ha rendelkezésünkre áll az író személy normál írásából is legalább néhány sornyi. És persze jó, ha a körülményeket is ismerjük, legalább nagyvonalakban.
 
Az Ön aláírása miről árulkodik értő szemű üzleti partnereinek?
És Ön, találkozott már érdekes aláírásokkal? Meséljen róla!

Hasznosnak találta? Adja tovább!
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • email
  • LinkedIn
  • PDF
  • RSS

6 hozzászólás

By Bárdos Anita on 2014. szeptember 4. csütörtök at 07:02

Tisztelt Profigrafológia!

Olvastam a Miről árulkodik az aláírás? című bejegyzést és nem találtam benne, hogy milyen

jellemvonásokra, tulajdonságokra utal, ha valaki a levél(e-mail) végén úgy ír alá : Én.

Ha van erre vonatkozó információja, kérem ossza meg velem!

Üdvözlettel: Bárdos Anita

[Reply]

GrafoGizi Reply:

@Bárdos Anita,

Kedves Anita!

Köszönöm kérdését! Érdekes a fölvetése…

Mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le az említett jelenségből, ismernünk kellene a körülményeket: milyen jellegű a szöveg, ahol ezt alkalmazza, kinek szól, milyen a viszonya a levél címzettjével, stb. Ezek ismerete nélkül, csak találgatni lehet:

Elképzelhető, hogy csupán jó poénnak szánja, esetleg épp a "poén" segítségével kíván közelebb férkőzni a címzetthez, felhívni magára a figyelmet azzal, hogy nem sablonosan viselkedik. Valószínűleg eléggé magabiztos személy, de az is előfordulhat, hogy épp az önbizalomhiányát igyekszik leplezni ezzel a megoldással.

Mint ahogy a fönti szövegben is olvashatta, az aláírás alapján önmagában nem célszerű messzemenő következtetéseket levonni.

Üdvözlettel:

Sármásiné Erdődy Gizella

 

 

[Reply]

By Forgàcsné Gabriella on 2015. január 31. szombat at 00:38

Milyen vonásra utal, ha alaki váltogatja a kis és nagybetűt az aláírásában a nevén belül?

[Reply]

GrafoGizi Reply:

 

@Forgàcsné Gabriella,

Kedves Gabriella!

Mint azt már sok helyen leírtam, egyetlen írásjellemző alapján nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az író személyről, így ezt sem javaslom.

Amikor valakinek az írásában "sokféleséget" látunk, mint jelen esetben a kis- és nagybetűk váltogatása, az általában olyan személyiségre utal, aki maga is szereti a változatosságot, a sokféleséget, lehet, hogy impulzív, nyüzsgésre vágyó ember.

Ám az is lehet, különösen, ha az aláírásban látjuk mindezt, hogy feltűnni akar, kitűnni a szürkeségből, a tömegből, ezért alkalmaz mások számára szokatlan írásmódot.

Lehet az is, hogy valahol más személy írásában vagy aláírásában látott ilyet, aki az ő számára példaképként szerepelt, és szándékosan vagy akár akaratlanul a tisztelet jeleként alkalmazza ugyanazokat a szokásokat.

Mint látja, többféle jelentése lehet ennek a jelenségnek, amelyek közül itt csak néhányat írtam le. A teljes írás ismeretében természetesen sokkal pontosabban ki lehet deríteni, hogy az adott személynél ennek az írásjellemzőnek az alkalmazása miből fakad.

Üdvözlettel:

Sármásiné Erdődy Gizella

[Reply]

By Lara on 2016. május 5. csütörtök at 09:27

Tiszteletem!

Arra keresek választ, hogy mit jelent, ha valakinek nincs egy fix, állandó aláírása. Ő azzal magyarázza, hogy felesleges, úgysem nézi senki. És valóban, mindenhol másképp írja alá a dolgokat. Felnőtt férfi az illető.

Előre is köszönöm a válaszát.

[Reply]

GrafoGizi Reply:

Kedves Lara!

Ahogyan a fönti cikkben is írtam, az aláírásunk kicsit olyan, mint egy fénykép rólunk. Ha valaki folyton váltogatja a képet, amit magáról mutatni akar, az több dologról is tudósíthat.

Lehet, hogy nagyon kreatív az illető, ezért nehezen fogadja el az állandóságot.

Lehet, hogy “felnőtt kora” ellenére még mindig keresi magát, a világban elfoglalandó helyét.

De az is lehet, hogy nehéz számára a felelősségvállalás, ezért nem akar könnyen felismerhető nyomot hagyni maga után. Bár ez a tulajdonság inkább az olvashatatlan aláírásban szokott megmutatkozni.

Azt gondolom, egyetlen jellemzőből nehéz az igazi okot feltárni, ezért nem javaslom, hogy bármilyen messzemenő következtetésre jusson csupán ez alapján.

Üdvözlettel:

Sármásiné Erdődy Gizella

[Reply]

Szóljon hozzá Ön is!

Feliratkozás

Kövesse a hozzászólásokat RSS-en. Iratkozzon föl erre: Miről árulkodik az aláírás?

Előző bejegyzés

Powered by Hotel Presidentterme

Ez az oldal is használ sütiket (cookies). Ha tovább szeretné használni az oldalt, kérem, fogadja el ezt a tényt, a gombra kattintva! Köszönöm! További információ

Az Eu-s rendelkezések értelmében, mivel ez a honlap is alkalmaz cookie-kat, ezt a tényt közölnünk kell minden felhasználónkkal. Amennyiben tovább is használni szeretné az oldalt, kérem,l engedélyezze számomra ezt a lehetőséget, hogy minél kellemesebb felhasználói élményt biztosíthassunk az Ön számára. Kattintson az "Elfogadom" gombra! Köszönöm!

Bezárás