Extraprofit nagyobb befektetés nélkül?

2010. december 29. szerda Kategória: HR grafológia, Munkahelyi grafológia

Szeretné, ha munkatársai hatékonyabban dolgoznának?

Gondolja végig, hány munkatársa van, aki olyan fontos munkát végez a cégnél, hogy szinte nélkülözhetetlen, és aki ezért viszonylag magas fizetést kap!
Most azt is gondolja át, milyen feladatokat végeznek ezek a munkatársai a nap folyamán!
Valóban mindig olyan tevékenységgel töltik az idejüket, amiért megfizeti őket?
 
Minél kisebb létszámú egy cég, annál gyakrabban fordul elő, hogy egy ember több féle tevékenységet is kénytelen végezni. Célszerű elgondolkodni azon, hogy egy magasan képzett tervező mérnök mennyi profitot tudna termelni abban az időben, amikor például engedélyek után futkos, vagy telefonon próbál ügyeket elintézni, amit egyébként egy ügyes irodavezető ugyanúgy, sőt, talán még hatékonyabban tudna megoldani. Az is előfordulhat, hogy egy tervezésben erős munkatárs a kivitelezéssel bajlódik, miközben ehhez nincs igazán érzéke. Az ehhez hasonló kisebb nagyobb eltévedések, kemény profitkiesést okozhatnak a vállalat számára.
 
Hogy mindenki a helyén van-e, ezt kiderítheti, ha időről időre elbeszélget munkatársaival vagy különböző tesztek, kérdőívek kitöltésére sarkallja őket, amihez persze szintén a hasznos időből kell valamennyit elvenni.
 

Megteheti azonban azt is, hogy a grafológiát hívja segítségül.

 
Az írásminták elkészítése csupán kb. 10 percet vesz igénybe, a többi pedig a grafológus dolga.
Mindössze annyi a feladat, hogy minden fontos pozícióban lévő dolgozó írását összevetjük az adott munkahely által elvárt személyiségjegyekkel, majd ennek eredményét figyelembe véve, átcsoportosítjuk a feladatokat úgy, hogy mindenki a képességeinek leginkább megfelelő tevékenységeket végezze.
 

Úgy fogja érezni, mintha a nap többé nem 24, hanem 48 vagy még több órából állna.

 
Ráadásul munkatársai kevésbé lesznek fáradtak és nagyobb lelkesedéssel fognak dolgozni, hiszen mindenki azt csinálhatja, amihez a legjobban ért.
 
Ön hogyan tudja javítani munkatársai hatékonyságát? Mondja el nekünk!
 

Szóljon hozzá Ön is!

Feliratkozás

Kövesse a hozzászólásokat RSS-en. Iratkozzon föl erre: Extraprofit nagyobb befektetés nélkül?

Előző bejegyzés